Megfogadtam, hogy több macskát nem fogadok be…
Felelőtlenség, hiszen fogalmam nincs, miből fogom ellátni őket. Alapítónk adománya fogytán van, bevétel szinte semmi. Sajnos már én sem “jól kereső Malév pilóta” vagyok.
Szarvason nyaraltunk pár napot augusztusban. Többedszerre térek vissza ide, noha korábban semmi kötődésem nem volt ehhez a vidékhez. Jócskán felnőtt fejjel ismertem meg. Vagy? Mitől van, hogy amint besiklik autónk a Körös felett átívelő hídra, meglátom a szökőkutat, a vízi színpadot, a mocsárciprusok zöld-özönét, körbeszalad a mosoly, kivirul az arcom: itthon vagyok:)
Vár a víz, az evezés, nagyapáink tutaja, amit ma “stand-up” deszkának hívunk, vár a békésszentandrási holtág, ahol tényleg minden olyan békés, hogy órákig fekszem a lágy hullámok tetején, fürdök a fényben…!
Aztán egyszer csak észreveszem, hogy a sapkám…, a szívemhez nőtt malévos sapkám valahogy elsüllyedt mögöttem. Már nyoma sincs. Elnyelte a víz.
Akár bosszankodhattam is volna. De nem ez történt. A tündéri béke továbbra is ott lapult szívemben. Neki adtam. Mármint ennek a gyönyörű víznek. Ő elkérte tőlem a sapkát és elrejtette mosolygós mélye alatt. Megvan, nem veszett el! Ott pihen, biztonságban – csak én nem láthatom. A hiba az én készülékemben van. Legfeljebb gyakrabban vissza kell hogy térjek! Ezzel megnyugodtam és még nagyobb szeretettel bámultam a vizet. Ez a – most már tényleg “szent” – víz Andráséktól. 😊
Másnap hajókázni mentünk. Kertünk végében állt meg a kishajó, a Körös itt rögtön több méteres. Unatkozó, nagy tábla figyelmeztet: Mélyvíz. Csak egy kis zavaró tényező késleltetett, hogy pont a házunk előtt nyivákolt egy nagyon pici macska. Minden arra járónak lábára mászott, enni kért, erőszakoskodott. Kicsit idegesített, de tudtam, hogy mire visszajövünk, hazamegy, vagy eltűnik valahová. Meglepetésemre azonban órák múltán is ugyanott nyivákolt. Szépnek láttam szürke kis fejét. Senki nem kereste, nem tudott róla semmit az utcában. Nem ragozom sokáig, három utasom egyöntetű biztatása nyomán, a macsek az éjszakát a kocsiban töltötte, majd másnap hazautazott velünk Budapestre.
Addigra már tudtam, hogy nem adom őt oda senkinek. Ránéztem és elnevettem magam.
– Mélyvíz!
Megvolt a neve. Különös név egy macskának, de … Pihés tekintetében, szürke szemeiben volt valami öregecske. Kicsi macska, te meg milyen üzenetet hordozol ártatlanságod, tudatlanságod farvízén? Honnan jöttél? Ki küldött?
Mély volt, akár a holtág, ahová sapkámat temettem.
Sötét, titkot rejtő, hatalmas, bölcs, szorongató, félelmet dúdoló és mégis csodálatos! Feloldozó, felemelő, testünket lágyan ölelő mély víz. Gyönyörű és áldott.
A táj pedig okkal az enyém.
Így történhetett meg, hogy Szarvason elhagytam egy sapkát, de helyette hoztam egy macskát. 🙂
Czigány Ildi
