Boldogságbúvárok

Dr. Vetter Szilvia PhD. (Sziszi, avagy A. I. Willis)

Dr. Vetter Szilvia egyik legfőbb erősségének a sokoldalúságot tartja. Nő és anya, jogász, kommunikációs szakember, aerobic edző. Két diplomája van, három nyelven tanít állatvédelmet állatorvos-hallgatóknak. Konzervatív kalandor, aki oroszlánszívvel tud szeretni. Az írás az egyik szenvedélye. Vallja: élni csak bátran, humorral és gerinccel érdemes. De úgy nagyon.

A jogi egyetem elvégzéséig, öt-hat éven keresztül főállásban tartott aerobic edzéseket, voltak olyan hónapok is, amikor öt különböző teremben heti húsz órát tartott. Élete ezen szakaszára nagy örömmel emlékszik vissza, úgy érzi, ekkor tanult legtöbbet az emberekről, a pszichológiáról. Kisfia édesapját is az edzőteremben ismerte meg.

Harminchat éves korára három tekintélyes állami (illetve egy esetben állami tulajdonú) intézmény sajtófőnöki posztját is betölthette, kommunikációs oldalról megismerkedhetett a nemzetgazdaság, a turizmus és az alkotmányjog területével. Kikacsintott a versenyszférába is, rövid ideig egy bükfürdői szálloda kommunikációs igazgatója volt. Feladatainak igyekezett mindig is maximális alázattal megfelelni.

Mióta az eszét tudja, foglalkozik írással. VICTORIA című formabontó regénye 2018-ban jelent meg a Papirusz Book Kiadó gondozásában, Szunyoghy Viktória csodálatos illusztrációival. Ezzel egyidőben elindította A. I. Willis szerzői oldalát.

A Victoria sajtóbemutatója ITT tekinthető meg

Az állatok, az állatvédelem mindig is közel állt a szívéhez, bármilyen területre is sodorta az élet. Tudományos segédmunkatársként dolgozik az Állatorvostudományi Egyetemen, PhD-ját az állatkínzás európai szabályozásából írja. A nevéhez fűződik a Magyar Turizmus Zrt. első kutyás turizmust élénkítő kampánya.

2020-ban megkapta a “szóvivői-kommunikációs szakma Oscarját”, vagyis a Szavak embere 2020 díjat.

Egy csodálatos kisfiú büszke anyukája.