Hogy miért kezdődik mind a két nagy kereskedelmi csatorna hírműsora a lelőtte, agyonütötte, megverte típusú beszámolókkal, nos az hírszerkesztési szempontból érthetetlen, s védhetetlen, szociálpszichológiai, közéleti és közérzeti aspektusból pedig kifejezetten káros. Első helyen való kiemelésével messze felülreprezentálja a rosszat a világban/országban elültetve, s naponta megerősítve a nézőben azt az érzést, hogy egy borzasztóan veszélyes időben és térben élünk, ahol jobb mindenkitől öt, nem, inkább tíz lépés távolságot tartani. S ezt a rossz érzést már a híradó legvégén bemutatott most született cuki panda kölykök sem ellensúlyozzák…
De menjünk csak egy szinttel alább, s emlékezzünk meg a fenti eseményekről való tudósítások elmaradhatatlan szereplőjéről, a szomszédról! Két markáns válfaja létezik, a „tudtam, hogy ennek rossz vége lesz”, illetve az „én ezt soha nem gondoltam volna”.
Előbbi jól értesült, „képben volt”, csak ha ilyen nagyon rálátott az adott család életére, s érezte a bajt, miért nem tett semmit, miért nem szólt se rokonoknak, se barátoknak, se a családvédelmi szolgálatnak, se a rendőrségnek, se senkinek? Nyilván mert tíz lépés távolság, s mi közöm nekem ahhoz? Az utóbbi típusú szomszéd, aki legvadabb rémálmában sem gondolta volna, hogy ez megtörténhet, vajon miért nem gondolta? Nyilván mert tíz lépés távolság, s mi közöm nekem ahhoz!
Pedig igenis van közünk szűkebb-tágabb környezetünkhöz, s van is felelősségünk az egymásra való odafigyelésben, a bajba jutottaknak való segítségnyújtásban.
A természet által adott rokonainkra, a döntéseink által kiválasztott barátainkra (többnyire) odafigyelünk, vigyázunk rájuk, segítjük őket. Mi lenne, ha ezt kiterjesztenénk a véletlenszerűen adódó szomszédi vagy éppen kollegiális kapcsolatokra? Már csak azért is, hogy kevesebb negatív hírt, s több pandát láthassunk a híradóban…
Mister X