Kezdjük egy kis stílusparódiával!
„Elmerengve bámulok ki a Rekettyés (ez a vendéglőm neve, s lesz majd róla szó később is és sokszor, ígérem) ablakán, s kitekintve a Rekettyés ablakán, mely Barázdabillegetőfalván, a 32-es út mentén található, látom, miként borzolja a fák koronáit a szél.”
“A természettől rég eltávolodott, felnőtté válni képtelen városi ember azt mondaná, buta szél fúj, de én, illetve mi, parasztemberek tudjuk, a szél misztérium, a szél toposz, a szél mélység, s mindezen túl még el is visz dolgokat innen oda, vagy elhozza őket onnan ide. Segít a megtermékenyítésben. Milyen szép szó is ez, termékenység.”
“Ízlelgetem: termékeny, termékenység, termés, termőre fordul. Csodálatos. Kár, hogy ebből a befőtt városiak legfeljebb a termék szót értik, amit vesznek is, ha kell, ha nem, boldogságot vélvén okozni másoknak vagy maguknak. Nem veszik észre, hogy megrekedtek, becsapják magukat, s a fogyasztás kábulatával tompítják végtelen keserűségüket, ürességüket, s nem látják, hogy e tompítás kiszolgálására iparágak jöttek létre, s adóztatják napról napra, sőt percről percre áldozataikat.”
“Jó persze, most kérdezhetné az olvasó, de hát Doktor úr, az ön könyve, s a Rekettyés is egy termék, amit ugyanezen célközönségnek ad el. De ez a dolgok meg nem értéséből fakadna, hiszen a legújabb könyvem, mely megvásárolható a könyvesboltokban, de megrendelhető közvetlenül a Nagymester Kiadónál is, szóval ez a könyv nem termék, hanem az Út a Tudáshoz. Na jó, legyen inkább út a tudáshoz, nehogy már elcoelhosodjak. Az nem Én lennék. Az meg hogy a Barázdabillegetőfalván található Rekettyés étterem termék lenne, az csak újfent egy városi tévképzet, hogy is lehetne az, hiszen évszakonként megújuló étel-és italkínálattal várjuk kedves Vendégeinket, akarom mondani kedves Olvasóimat a Rekettyésben. Amelynek ablakán éppen kinézek, s látom, ahogy fúj a szél. Miként fújt legújabb könyvem megírása előtt, fújt könyvem megírása közben, s igen, fújni fog könyvem megírása után is. Hiszen ez a dolgok, s a természet rendje…”
Dr. Csernus Imre Egy életed van című könyvének stílusparódiája még folytatható lenne, de pusztán a hibák felfedése méltánytalan lenne mind a szerzővel, mind a kötettel szemben, hiszen értékek rejlenek a műben. Hamu alatt gyémántok. Értékek, bölcsességek, hasznos útmutatások, melyekből ha bátran merítünk, valóban szabadabban és boldogabban élhetünk. Legyünk kritikusak, önkritikusak, önreflexívek, nézzünk szembe félelmeinkkel, gyengeségeinkkel, merjünk változtatni, merjünk megújulni, rázzuk le az „azért így csinálom, mert mindig is így csináltam” béklyóit, erősödjünk meg mentálisan, mintegy „gyúrjunk lélekre”.
Remek tanácsok, javaslatok (melyek megfogadása és alkalmazása már tényleg az olvasó felelőssége), viszont kár a hagymázas csomagolásért, a túltolt vidéki romantikáért, az egyébként szép, de szintén túlerőltetett természeti analógiákért.
Maga a szerző írja, hogy ne engedjük (ő már nem is teszi), hogy az időjárás, a hónapok és az évszakok hatása alá kerüljünk. De akkor miért is osztja könyvét hónapok szerinti fejezetekre? Több más kisebb-nagyobb ellentmondás is terheli a kötetet, ki-kikezdve a koherenciát, zavarva az olvasás élményét, de azért szerencsére nem tönkrezúzva a fent említett hasznos intelmeket.
A kötetből alapvetően egy dolog hiányzik, a beletett idő, a kiérleltség, ami – hogy a szerző példáinál maradjunk – kell a jó sonkához, kell a jó borhoz is, és hát ide is kellett volna.
Lehet, hogy több évtized élményanyaga, tapasztalata szülte, de túl gyorsan íródott, így nem eléggé letisztult, s túl gyorsan íródott az előző könyvhöz képest is, így túl sok az ismétlődés.
Szeretnénk ritkábban kitűnő Csernus könyveket, mint gyakran közepeseket.
Mister X